…a különböző „gyógyszerek”, hangulatjavító szerek és antidepresszánsok helyett egy ilyen utazást, amelyben részem volt májusban. Minél nagyobb a baj, annál nagyobb prioritással és annál nagyobb piros felkiáltójellel.
A mindennapok forgatagában, amikor beránt a gépezet, robotszerűen éljük az életünket.
Egy megszokott körforgásban élünk, rutinjaink és kialakult szokásaink között. Minden esemény egy bizonyos átmérőjű kör határvonalain belül működik, nincsenek – vagy csak nagyon apró – kilengések.
Ezt ismerjük. Ez a természetes. Ez a biztonságos.
Bejárunk dolgozni, ahol beosztottak vagy vezetők vagyunk. Szorgalmasak vagy lusták. Cukik vagy szigorúak. Vagy szeretnek bennünket a munkahelyünkön, vagy nem.
A magánéletünket vagy szingliként, vagy párkapcsolatban éljük. Inkább kutyásak vagy inkább macskásak vagyunk. Ilyen-olyan sportot űzünk meg hobbink van. Aztán megszületnek a gyermekeink, anyákká és apákká válunk. Lányos vagy fiús szülőkké. Vannak különböző tulajdonságaink, amelyek alakítják a karakterünket. Ilyenek és olyanok is.
Ezek mentén gondolunk önmagunkra. Ezek mentén alakul ki az identitásunk. S nem tudjuk ugyan, de ezeket a dolgokat sokszor a származási családunk szokásrendszere mentén alakítjuk ki. Sok esetben anya vagy apa szenvedélyét vagy hivatását visszük tovább öntudatlanul is, azt gondolván, hogy az a saját választásunk. Vagy éppen azért vezetjük pl. egyféle módon a háztartást, mert azt láttuk otthon, gyerekként. Beszivárgott a bőrünk alá, a sejtjeinkbe, mert annyiszor láttuk, annyira alapvetés volt a gyermekéveinkben.
Automatikusan cselekedjük meg ezeket a dolgokat, nem gondolkodunk rajtuk.
S ha elég önreflexióval rendelkezünk, egyszer talán leesik a tantusz, hogy ezt meg azt a dolgot azért csináljuk úgy, mert a szüleinktől azt láttuk.
S még szót sem ejtettem a DNS-ünkbe kódolt, generációkon át cipelt viselkedési mintákról. Ezek mentén pláne úgy működünk, mint a robotok. Míg a gyermekkorunkban, a szülőktől látott mintára életünk egy későbbi szakaszában képesek vagyunk rálátni, addig a generációkon átívelő viselkedési mintázatokra abszolút nincs rálátásunk. Mégis befolyásolnak minket, tudat alatt megcselekedtetnek velünk dolgokat pontosan olyan módon, ahogyan azt őseink is tették.
Ez tulajdonképpen olyan, mint egy számítógépes program. Előre megírt. Kódolt. Ami az elindítása után automatikusan lefut.
Szeretném kiemelni és hangsúlyozni, hogy ez nem jó vagy rossz. A szüleink, a felmenőink a saját történetük alapján, a környezetükre adott reakciók mentén alakították ki saját védelmi reakciójukat, viselkedési mintájukat, ott és akkor jogosan. Az életük záloga volt ez.
Ez azonban automatikusan öröklődik tovább, és a fiatalabb generációk reakcióit is befolyásolja.
Mindezen programok és szerepek között, vajon tudod-e, hogy ki vagy TE valójában?
A származásodon, a szerepeiden, a kialakított identitásodon, az életeseményeiden, a történeteiden túl… vajon ki vagy TE valójában?
Vajon TE, a lélek szintű TE, akinek a szerepei csak egy része, vajon az a TE ki vagy?
Vajon az a TE ugyanúgy reagálna-e egy konfliktushelyzetben?
Vajon az a TE tényleg heti 40 + túlórában gürizve szeretné leélni az életét egy munkahelyen?
Vajon az a TE biztosan szeretne gyerekeket és az az álma, hogy családja legyen?
Vajon az a TE kinek az álmait képzeli sajátjának? Kinek a vágyait éli?
Vajon TE ismered a valódi önmagadat? Hogy ki vagy a mintáidon és a történeteiden túl?
Megkövesedett hitrendszereink és bemerevedett szerepeink által gúzsba kötve határozzuk meg identitásunkat, és éljük az életünket.
Programozottságban – ilyen vagy olyan módon. S ez válik a valóságunkká.
Azonban közel sem biztos, hogy ez a valóság az, amelyet lélek szinten élni szeretnénk. Kíváncsi vagy-e arra, mi van mindezeken túl? Hogy az adott szokás, amit magadénak gondolsz, vajon valóban a tiéd-e?
Van-e bátorságod kilépni ennek a körnek a határvonalán túl, és megnézni, ott mi rejtőzik?
Persze, hogy nincsen. Az marha félelmetes. Az nem biztonságos. Egyszerűbb az életünket a már ismert identitásunk mentén, a megszokott berkekben, a megszokott módon élni, hiszen egzisztenciálisan előrelépni, növekedni is így vagyunk képesek. Ha van biztos talaj a lábunk alatt, stabil keret önmagunk tekintetében, akkor tudjuk megtenni azokat a bizonyos lépéseket is, amelyek segítségével előrehaladunk a ranglétrán, és növekszik az életünk.
Mindez egy illúzió! Látszatvalóság… Miközben azt gondoljuk, hogy milyen jó életünk van, mert minden adott, ilyen-olyan módon sikeresek vagyunk, van elég pénzünk, boldognak hisszük magunkat, mert megalapítottuk azt a családot, amelyre annyira vágytunk évtizedeken keresztül… S napról napra mégis érzelmi sivárságban ébredünk. Kiégünk az életünkben. Miért? Mert mintázataink és programozottságunk börtönében éljük életünket, és nem azt az életet éljük, amely a lelkünk valódi hívása.
S valójában akkor kinek az életét is éljük?!
Ezért írnék fel receptre mindenkinek egy ilyen utazást. Kötelező jelleggel.
Egy ilyen utazás kimozdít a megszokott köreidből. Kidob a kényelmi zónádból, és eléd tárja a valóságot.
Egy ilyen utazás lehántja rólad az összes szerepedet, hiszen ott állsz egy idegen országban „senkiként”. Ott nem a Valaki vagy, a szigorú cégvezető vagy a kedves irodai alkalmazott, aki mindenkit kiszolgál, családapa/anya vagy a szingli. Ott csak egy vagy a sok közül. Egy lélek, egy ember, akinek fel kell találnia magát az ismeretlen körülmények között.
Egy ilyen utazás során nem működik a megszokott. Új nézőpontból kell ránézni a helyzetekre, és újszerű megoldásokat kell keresni. S ha a megszokott mentén működsz benne, akkor nem érted a lényegét.
Egy ilyen utazás lecsupaszít, tükröt tart és megmutatja, mi az, ami nem a valódi önmagaddal rezonál. Ami nem működik.
Egy ilyen utazás mindezek által dimenziókat nyit meg előtted. Olyan dimenziókat és olyan távlatokat, amelyekről azelőtt álmodni sem mertél.
Egy ilyen utazás során olyan szabadságot élhetsz meg, mint azelőtt soha. Legfőképp belső szabadságot.
Egy ilyen utazás során számtalan egyéb lehetőséget látsz meg. Színesedik az életről alkotott elképzeléseid tárháza.
Mindezt azonban csak akkor, ha engeded.
Ha hagyod, hogy a mintáid leolvadjanak rólad, hogy az út fénye feltörje azt a vastag maszkot, álarcot, amelyet magadra ragasztottál az évek során, amely szinte már eggyé vált az arcvonásaiddal.
Egy ilyen utazás során ott állsz, és elkezd benned lüktetni az Élet. Ilyen és olyan módon. Ilyen és olyan megtapasztalások által. Hogy ránézhess önmagadra más keretek között. Hogy megismerhesd önmagadat a megszokott köreid, az életben betöltött szerepeid, a rád kövesedett személyiséged nélkül. Hogy újraértelmezhesd önmagad. S hogy a lelked megérezhesse annak a szabadságnak a szelét, amelyet a bebetonozott, biztonságosnak hitt életedben, a legmerészebb álmaidban sem tudsz elképzelni.
Receptre írnám fel mindenkinek… Mert valójában az szünteti meg az összes betegségtünetedet, ha közel kerülsz a valódi önmagadhoz, és elkezded a saját életedet élni.
Képek forrása: pixabay.com
